2022. május 9. Idén is köszönjük, ha adója 1%-ával mozdonyunk felújítását támogatja!
A 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány közhasznú kulturális tevékenység, az élete nagy részét a városban és a környékbeli vasútvonalakon töltő 375,660 pályaszámú gőzmozdony felújításának támogatása révén jogosult a személyi jövedelemadó 1%-áról szóló felajánlások fogadására. Ezek az összegek ugyan egyénileg nem tűnnek soknak, de természetesen több segíteni kívánó mozdonyrajongó együtt már egészen jelentős támogatást tud biztosítani a cél előrehaladásához.
Alapítványunk teljes neve: 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány
Alapítványunk adószáma: 19253165-1-10




2017. november 16. Egyedi bélyegek vásárlásával támogathatja Alapítványunkat
Mozdonyunk sorsának követői számára vonzó ajándék opciót gondoltunk ki, amellyel támogathatják a 375,660 pályaszámú gőzös gondozását, illetve maradandó emléket is szerezhetnek maguknak! A Magyar Posta Zrt. által hivatalosan sorszámozott, postai használatra is alkalmas bélyegek igazi különlegességet kínálnak az érdeklődők számára, és olyan bélyegekhez juthatnak hozzá, amelyek sehol másutt nem érhetőek el. A bélyegek árának teljes összege alapítványi támogatásként íródik jóvá a 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány számláján, így érdeklődésével a mozdony sorsát mozdítja előre.
Egyedi bélyegek Alapítványunk kínálatában…




2017. január 1. Új képek bukkantak elő a mozdonyunkról
Mi sem kellemesebb újévi meglepetés, mint néhány újonnan előkerült kép a mozdonyunk aktív korszakának legvégéről, arról a bizonyos 98-as vonali szervezett útról, amelyen több ismert fotója is készült nyugat-európai vasútfotósok jóvoltából. A fotókat a Magyar mozdonyok Facebook lap osztotta meg a Flickr portálról.
A felirat tanulsága szerint a képeket Jens van der Vorm fotózta.
Flickr gyűjteménye még több remek gőzmozdonyos képpel:
https://www.flickr.com/photos/137828622@N08/








2016. május 27. Régi Zanzibár klipben lelt rá egy követőnk a mozdonyra; Módosult hosszú nevünk: 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány; 1 év mérlege
Alapítványunk Facebook oldalán kaptuk ezt a videót a Zanzibár együttes Rockabili című számáról, amely a hajdúszoboszlói bázison készült, és többször szerepel benne a mozdonyunk is még a régi helyén, a kiállítási vágányon, rossz állapotú személykocsik társaságában. Akkor még nem volt sejthető, hogy jöhet még egy derűsebb jövő a gőzös számára, és remekül illeszedik a dekadens hangulatú dalhoz a rozzant, pusztuló háttér.

Május 20-án volt egyébként egy éves évfordulója a mozdony legelső felkeresésének. Azóta sok jelentős esemény történt vele, és dolgozunk azon, hogy a második éves mérleg is hasonlóan látványos legyen.

Alapítványunk életében apróbb változás történt: a 375,660 Alapítvány továbbra is maradt rövid nevünk, de a szabályozások változása miatt a név nem állhat csupán számokból, így a szervezet teljes neve 375,660 (Eger Gőzmozdonya) Alapítvány lett.



2016. április 7. Fedél alatt a 375,660!
A tervezés tavaly ősszel indult meg, és még az előző évben beszereztük a szükséges anyagokat annak érdekében, hogy a 375,660 ne töltsön több időt hóban, esőben, tűző napon. Több variáció is készült a leendő mozdonyszín terveire a kevésbé szép, de funkcionális védőponyvás megoldástól az egészen igényes, már-már művészi színvonalú végleges szerkezet ötletéig. Végül azt a döntést hoztuk, hogy a legköltségesebbnek számító, ám véglegesnek szánt változat valósuljon meg. Az építmény az év első negyedévében megszületett, április elején pedig a négy oszlopra egy daru segítségével felkerült a tetőszerkezet. A mozdonyszín nem csak egy funkcionális védőtető, hanem egy építészeti remekmű, amelyre alapítványunk rendkívül büszke. Hitünk szerint sikerült egy, a mozdony képviselte értékhez minőségben és megjelenésben is igazodó, az egri vasútállomás hangulatát is idéző remekművet alkotnia a kivitelező szakembereknek!



2016. március 9. Bejegyezték az alapítványt!
Bejegyezték alapítványunkat! 2016. február 29-i hatállyal az Egri Törvényszék hivatalosan is bejegyezte a 375,660 Alapítvány nevű civil szervezetet, amelynek célja a 375,660 pályaszámú gőzmozdony felújításának elősegítése és későbbi gondozásában való részvétel. Az alapítvány nyilvántartási száma: 10-01-0001140.
Támogató hozzájárulásokat az Agria Bélapátfalva Takarékszövetkezetnél vezetett 61600070-10322734 bankszámlaszámra áll módunkban fogadni. Reményeink szerint az alapítvány bejegyzésével lehetőségünk lesz felgyorsítani mozdonyunk sorsának jobbra fordítását.

Mivel az alapítványt épp február 29-én jegyezték be, bízunk abban, hogy egyéves születésnapján, 2020. február 29-én már látványos eredményekkel kápráztathatjuk el a mozdony sorsára fogékony közönséget! :)

2016. február 19. Alapítvány bejegyzés - egy lépéssel közelebb
Tavaly nyár végén indult, 30 nap lenne a törvényi határideje, de csak most először kaptunk választ az alapítvány bejegyzésével kapcsolatosan az egri cégbíróságról. Az intézmény az épületének felújítása miatt jelentős késéssel dolgozik, de a jogi képviselőnk szerint már csak formaságok vannak hátra a bejegyzéssel kapcsolatosan. Sokan érdeklődnek a támogatás lehetőségeiről, illetve a munkában való együttműködés lehetőségeiről. Ezekről részletes információkat fogunk majd közzétenni, ha a 375,660 Alapítvány ténylegesen aktívvá, bejegyzett állapotúvá válik.

2016. február 4. Épülőben mozdonyszín
A 375,660 felújítása kapcsán az egyik első feladat, hogy a gép lehetőleg fedett helyen legyen, ne essen rá eső és hó. Megvizsgálva az ideiglenes mozdonyszín lehetőségét, végül a végleges építmény elkészítése mellett döntöttünk, amelyet az egri GYEGÉP kiváló szakemberei rendkívül dinamikusan és a magas minőségben kezdtek el kivitelezni. Nagyon fontos szempont, hogy az építmény a mozdony későbbi lakóhelyére szállítható legyen, illetve illeszkedjék a gép arculatához és méreteihez. A terveket korábban már megmutattuk. A héten módunkban állt megtekinteni épülés közben az acélcsodát, amely feketére lesz majd festve, és az egri állomásról ismert piros tetővel lesz borítva. Az építmény acélszerkezete alulról megcsodálható marad akkor is, ha a végleges állapotába kerül, láthatóvá téve a szakemberek alkotómunkájának e remekét!



2016. január 23. A leendő mozdonyszín
Ideiglenes védmű helyett a 375,660 végleges mozdonyszínének megvalósításába vágtunk bele az elmúlt év legvégén. Az építmény mobilizálható lesz, vagyis ha a gőzmozdony felújítása befejeződik, akkor új helyén is szolgálhatja majd a gép védelmét. A közel négy tonna acélból megvalósuló mozdonyszínt a kivitelezésben részt vevő egyik szakember az Eiffel toronyhoz hasonlította az acélszerkezet stílusosan összetett kialakítása okán. A rács és a tető egyaránt az egri vasútállomás stílusát követi.

(Az alapítvány bejegyzése a 30 napos törvényi határidőt messze túllépve még az egri cégbíróságnál van. Ott 5-6 hónap lemaradásról beszélnek, sajnos emiatt egyelőre még nem tudjuk elkezdeni az adományok és hozzájárulások gyűjtését, de az emiatti csúszás semmiképpen nem töri meg a lendületet.)

A mozdony felújítása kapcsán jelenleg a különféle szabályok, törvényi előírások felkutatása és tanulmányozás az első feladat, hogy a munka során mindent a majdani üzembe helyezhetőség szempontjainak megfelelően végezzenek el a szakemberek.

Továbbra is köszönjük a sok-sok érdeklődést és biztatást a mozdony felújítás kapcsán!



2015. november 29. Egy régi brit fotó az eBay-ről
Magyarországon kevés embert engedtek vasutat fotózni a múlt rendszerben, és nem volt jellemző, hogy sokaknak lett volna megfelelő fényképészeti technikája. Ez is az oka, hogy napjainkban a legtöbb gőzös fotó forrásai a hazánkba látogató külföldi turisták, akiknek sokszor különmeneteket vagy éppen kimondottan vasútfotós túrákat szerveztek. Egy ilyen angol úrtól vásároltuk meg az eredeti 35 milliméteres diaképét a 375,660-as gőzmozdonyról annak utolsó üzemévéből, a tulajdonos szerint 1982-ből. A gépet az egri vonal villamosítását követően előbb Szerencsre helyezték át, majd onnan nyugdíjazták. A szerencsi korszak fényképe ez az Abaújszántón készült fotó, ahol éppen vizet vételez a 375,660.



2015. november 4. Mozdonyszín
Mozdonyunk 1983. óta a szabad ég alatt állt, és bár a hajdúszoboszlói bázison a '80-as és '90-es években fáradt olajjal lekenték a külsejét a téli időszakra, a kültéri tárolás kártékony hatásai három és fél évtized alatt erősen kihatottak a mozdonyra.
A felújítási munkák előtt éppen ezért kiemelten fontos, hogy az időjárás negatív hatásainak többé ne legyen kitéve a mozdony. Ezen célból kezdtük el egy, az egri vasútállomás stílusához is illeszkedő mozdonyszín tervezési munkáit. Eger klasszicista állomás épülete jellegzetes építészeti stílust képvisel, és mivel a munka végén a cél az, hogy a mozdony oda költözhessen, egy mobilizálható konstrukció tervei készültek el. A masszív acélszerkezetet az egri állomás stílusához is illeszkedő sötétpiros tetőcserepek koronázzák majd.



2015. október 12. Havi helyzetjelentés
Köszönjük az elmúlt hónapban kapott sok-sok érdeklődést a 375,660-as gőzmozdonnyal kapcsolatosan! Ahogyan ígértük, néhány hetente közlünk új információkat a mozdonyról.
• Jelenleg a gép fölé építendő szín tervezése és kivitelezésének előkészítése zajlik. A cél az, hogy egy olyan műtárgy épüljön, amely a felújítás során is szolgálja majd a gép megfelelően védett tárolását, de a munka végeztével is méltó lakóhelye lehet. Már ez a dolog is nagyon izgalmasnak ígérkezik!
• Az alapítvány bejegyzése továbbra is folyamatban van. Egyelőre a hazai hivatalrendszer útvesztőiből várjuk a végzést, hogy a bejegyzés lezajlott.
• Forrásokat és tapasztalt szakembereket párhuzamosan keresünk annak érdekében, hogy a mozdony megújulása a legmagasabb minőségi elvárások szerint történhessen. Egyelőre nem olyan látványos eredmények, amelyekről fotósorozatot vagy videót lehetne közzétenni, de a munka nem állt meg, és a lehetőségekhez mérten igyekszünk a legrövidebb úton eljutni a kitűzött célokhoz.

2015. szeptember 20. Daruzási videó
A 375,660 hajdúszoboszlói daruzásának felvétele gépóriások köreműködésével.



2015. szeptember 1. Édes otthon
Ugyan nem a vasútállomáson, de nem túl távol attól, és legalább vaspályán töltheti az ősz első éjszakáját a 375,660-as gőzmozdony. Az óriási méretű, 120 tonna teherbírású daru segítségével felemelt mozdony egy speciális tréleren indult el Hajdúszoboszlóról Egerbe kísérő járművel segítve. A masszív főkeret kiválóan tűrte a daruzást, a virtuóz szakember gárda pedig kiválóan oldotta meg a szűk helyeken való közlekedést és emelést.

A mozdony megmentése ezzel befejezettnek tekinthető, és elindulhat a felújítás munkája. E folyamat valamivel hosszabb távú, mint a szállítással kapcsolatos tevékenység volt, így a jövőben kicsit ritkábban jelentkezünk majd újdonságokkal, de minden fontos fejleményről tájékoztatjuk a mozdony sorsa iránt érdeklődőket.

Folyamatban van alapítványunk bejegyzése, amely kapcsán örömmel fogadjuk a jelképes mértékű adományokat is, amelyek előre lendítik a felújítási műveleteket.




2015. augusztus 27. Sérült alkatrészek eltávolítása
A mozdony megmentésének fontos mozzanata lesz a hazaszállítás. Ennek előkészítése nem kevés időt és energiát igényelt, és egyik részművelete a sérült vezetőállás levágása a gép testéről. A fülke oly mértékben sérült a 2014-es gyakorlat során, hogy nagyobb része teljesen felismerhetetlenné vált. Ami rosszabb, hogy jobb oldalra erősen kilógott a gép síkjából, ami a szállítás során bonyodalmakat okozott volna. Ezért úgy határoztunk, hogy a szertartály maradványát teljes mértékben, a vezetőállás szerkezetét félig, a vékonyabb részeknél metszve elvágjuk, és leemeljük a mozdonyról. A műveletet a gép korábbi tulajdonosának hathatós közbenjárásával augusztus 27-én délután végeztük el. A mozdonyból kiszálló szikratömeg, és a sérült darabok földre zuhanása nem tartozik a kimondottan inspiráló jelenetek közé, de bízunk abban, hogy ezzel a műveletsorral a mozdony elérte állapotának mélypontját, és innentől csak javulni fog az állapota. Természetesen a sérült darabokat sem dobjuk el - több forma, ív, ablak remekül felhasználható akár egészében, akár az újragyártás alapjául, mintájául. A sérült darabok eltávolításával a szállítás előtti akadályok reményeink szerint teljes mértékben elhárultak, így a következő lépés a mozdony közúti hazautaztatása lehet.



2015. augusztus 24. Korabeli dokumentumok, rajzok a felújítás előkészületeiként
A gőzmozdony szakszerű felújításának egyik alapkövetelménye a hiteles és alapos tervrajzok begyűjtése. Ez a munka számottevő irattári kutatást igényel, amely a munka "érdemi" részével párhuzamban csendesen zajlik. A 375-ös sorozatú (110-es jellegű) gőzmozdonyok gyártása 1907-től zajlott, és 1959-ben ez a típus adta az utolsó gőzmozdonyt, amely kigördült a MÁVAG üzeméből, a magyar gőzmozdony gyártás végét tehát ez a sorozat szimbolizálja. Talán éppen roppant elterjedtsége az oka, hogy kevés az igazán jó minőségű dokumentum, amely rendelkezésre áll a sorozatról, hiszen ezt a típust szinte minden fűtőház jól ismerte - összesen 596 darabot gyártott belőle a magyar ipar. A 375-ösöknek egyébként ötféle változata készült, amelyek több ponton eltértek egymástól. A 375,660 már az úgynevezett korszerűsített változatba sorolható.

2015. augusztus 11. Ereklye
A 375,660 élete nagyobb részét Egerben szolgálta. A nagy forgalmú Eger állomást azonban 1975-ben elérte a villamosítás, így a gőzmozdonyok helyét a Leók (V42), majd a Szilik (V43) vették át. A remek egészségnek örvendő 375,660 azonban nem maradt tétlen: Szerencs fűtőházába került át, és döntően a 98-as vonalon teljesített szolgálatot. (Egyetlen fellelt képe is Abaújszántón készült.) Ennek a korszaknak egy ereklyéjét őriztük meg a sérült vezetőállásról: a mozdony utolsó fővizsga lejáratának farostlemez táblája arról tanúskodik, hogy Szerencs (Sr) honos fűtőházban ellenőrizték a víznyomás megfelelőségét, amely 1981. április 10-én járt le, majd ugyanebben az évben, április 30-án lejárt a fővizsga. 1983-ban már a hajdúszoboszlói bázison pihent le a mozdony - akkor úgy tűnt, hogy örökre. Küldetésünkkel azonban szeretnénk megmutatni, hogy a rozsdatemetővé silányuláson kívül lehet másféle jövője is a műszaki örökségünknek.

2015. augusztus 5. Kiásva, törmélektelenítve
Hajdúszoboszló az Időkép szerint hagyományosan az ország legmelegebb pontja. Ez tapasztalható volt augusztus 5-én is, amikor ásót ragadva nekiálltunk a földbe ragadt mozdonyunk kiásására tett erőfeszítések terveink szerint utolsó felvonásának. A mozdony jobb oldalát és elejét viszonylag jól kiszabadítottuk már a sárból, a bal oldal felszabadítása így könnyebb munkának ígérkezett, ráadásul a 375,660 kellemes árnyékot is adott a munkafolyamathoz. A kerék hézagai közé kis kézi szerszámokkal nyúltunk be, a pályakotrót és a rudazat alsó elemeit csákánnyal és ásólapáttal szabadítottuk ki. A kemény munka eredményes volt, az első, földbe legmélyebben süllyedt futókerékpár és a három kapcsolt kerékpár is kiszabadult, így a daruzásnál a sérülésük esélye minimálisra csökkent.



A sérült vezetőálláson a közelmúltban megkezdett tisztítás eredményeként a felhalmozott törmelék mennyisége jelentősen lecsökkent, de még mindig volt négy nagyon súlyos betondarab, és legalább 3 mázsa föld a hátulsó szekcióban, az egykori széntartályban. A kiálló fém maradványok, illetve az itt-ott élesen eltörött vezetőállás darabok miatt a munka nehézkes volt, de sikerült elérni a célt, így a vezetőállás törmelékmentessé vált.



Az „ásatás” során előkerült a mozdony fülkéjének tetején lévő szellőző fehérre festett teteje, amely alapul szolgál az újragyártásra kerülő új fülke ezen eleméhez. A romokból szeretnénk a lehető legtöbbet felhasználni a gép majdani újjáépítésekor, de sajnos néhány fal annyira súlyosan sérült, hogy bizonyosan ócskavasként végzik majd.



A művelet végén gyakorlatilag egy jól körbeásott, hozzáférhető főkerettel rendelkező mozdonyt hagytunk hátra, így a daruzás során sem lesz nehéz az emelőszerkezet kellékeit a főkereten átvezetni.



A mai nap Egerben sem telt tétlenül. A pályafenntartástól megvásárolt vágánymező darabjai kerültek leszállításra a GYEGÉP Kft telephelyére, ahol azokat összeállítva a mozdony következő években tervezett lakóhelye kerül majd kialakításra. A gép felújítása komoly költséget jelent, így erre a célra a bejegyzés alatt lévő alapítványunk várja majd a mozdony sorsát szívükön viselők támogatását.



2015. augusztus 3. Folytatódott a mozdony kiásása
A 375,660 a 2014. őszi gyakorlat során enyhén jobbra megdőlve süllyedt bele a sárba, és a múlt héten körülbelül a munka harmadával végeztünk. Ma újabb komoly lépések történtek a gépezet kiszabadítására a sárból, és ezáltal a daruzás során a betapadásból adódó sérülések esélyének csökkentésére. Terveink szerint a szerdai harmadik etapban a futóművek és a rudazat teljesen kiszabadul, és a mozdony a főkeretén ül majd az alatta lévő talajrétegen.



2015. július 31. "Fekete Bestia"
A mozdony hirtelen jött beceneve nyomán regisztrálásra került a www.feketebestia.hu domain is, amely ugyanerre a lapra mutat. A név nem eredeti: egy Exotic sláger címe, amely éppen a mozdony megvásárlásának napján csendült fel az Apple Music szolgáltatás válogatásából… Persze korai még becézni a gépet, de bízunk abban, hogy megéri a törődést a bájos formájú acéltömeg.

2015. július 28. Megindult az "ásatás"
A 2014. őszi katasztrófavédelmi gyakorlat során, amikor a 375,660 vezetőállása a súlyos sérüléseit szenvedte, lehúzták őt a számára fenntartott vágánymezőről, és a csapadékos időjárás miatt elmerült a talajban. Emiatt az orra körülbelül 30 centiméter mélységben beásódott, míg a vezetőállásán beton törmelék található. A törmelék eltávolítást megkezdtük, illetve az ásás is elindult. Még jelenleg is sok feladat van, amelyhez örömmel fogadunk segítséget. A tervek szerint 2015. augusztus 5-én fejezzük be a mozdony kiásását, és a szállításra való előkészítését. A helyszínen ásó, lapát és csákány rendelkezésre áll, de a segíteni szándékozóknak kesztyűről és megfelelő cipőről gondoskodiuk kell.



A kiásás célja, hogy a mozdony daruzásánál lehetőleg ne okozzon további károkat, hogy az aszályos időjárásban megkeményedett földbe a fém elemek beletapadnak. Az ásással elsősorban a kerekek és a rudazat kiszabadítása zajlik a talajból. Ez meglepően nagy mennyiségű föld mozgatását igényli, és a kerekek viszonylagosan nehéz megközelítése miatt időigényes művelet. Ennek ellenére a mozdony jobb oldala viszonylag jól kiszabadult a föld fogságából. Augusztus 5-én, szerdán a tervek szerint a másik oldallal is megküzdünk, hogy az emelés elől elháruljanak az akadályok. Folyamatban van továbbá a sérült vezetőállás maradványainak eltávolításának szervezése is, mivel amíg azok a darabok jelen vannak a mozdonyon, a szállítás nem lehetséges. Terveink szerint augusztus 5-én ezek a darabok is eltávolításra kerülnének a mozdonyról.



2015. július 21. Lezajlott az adásvétel Debrecenben
Nagy nap a mozdony történetében: megtörtént a tulajdonosváltás, megvásárlásra került a 375,660. Az adásvételi szerződés Debrecenben, a Katasztrófavédelmi Igazgatóság székhelyén került aláírásra, és e napon a mozdony vételára is megfizetésre került. A gőzmozdony elszállítása szervezés alatt áll, így várhatóan a közeljövőben leendő felújításának helyszínére juthat.



2015. június 17. Takarítás
Az elszállítást megelőző egyik fontos lépés volt a mozdony takarítása: a konyhát a sérült vezetőállás darabjai között több mázsa beton törmelék borította. A munka során a vezetőállás burkolatának eltávolítása is előkészítésre került: sajnos ez olyan mértékben rongálódott, hogy vélhetőleg külön kerül majd a felújítás helyszínére. Vannak azért ép részei, így a lehető legtöbb eredeti anyagot fel kívánjuk használni belőle. A munka során a mozdonyra átmenetileg visszakerült egyik, a romlásból átmentett pályaszám oldaltáblája is.





2015. május 20. A 375,660 első felkeresése
A 375,660 interneten fellelhető képei alapján a legrosszabbra készülve kerestük fel a gépet Hajdúszoboszlón. A Katasztrófavédelem munkatársai készségesen segítették a mozdony felkeresését és alapos áttekintését. A gép állapota elsőre talán lesújtónak hat, de a levágandó vezetőállást leszámítva a mozdony meglehetősen ép - előnye, hogy 32 évig egy zárt területen tárolták, és nem loptak le róla mindent, ami mozdítható.
A mozdony tűzszekrénye, hamuládája és kompresszora, illetve három ütközője és a lámpái hiányoznak. A külső felülete rozsdás, de a MÁVAG szakemberei remek munkát végeztek: ahol vastag járműacél alkotja a mozdonyt, ott még nem kezdte ki az időjárás.
A látogatás után egyértelműen megfogalmazódott a gondolat: nem hagyjuk veszni a mozdonyt.















 

★ A 375,660 pályaszámú egri gőzmozdony megmentése és felújítása ★
© 2015-2021. 375,660 Alapítvány || Nyilvántartási szám: 10-01-0001140 || Bankszámlaszám: 61600070-10322734 || A 375,660 pályaszámú gőzmozdony felújításáért és gondozásáért